2114. A világot ipari klánok uralják. Hatalmuk erősebb is lehet az éppen regnáló kormányokénál. A világban a legértékesebb az információ, ezen belül az ipari technológiák. A globális információs háló nem biztonságos ilyen adatok tárolására, ezért ezeket a szindikátusok leválaszott adatbázisokban őrzik. Hozzáférés szinte lehetetlen...
Szombat, 23 óra 18 perc. A felvonó motorja nesztelenül húzta fel a fülkét az Okyshi toronyház felsőbb emeletei felé. Az ajtó hang nélkül nyílt a 187. emeleten. Kilépett és kontrolkártyáját rögtön elhúzta a biztonsági érzékelő előtt. Szeme résnyire húzodott, ahogy belehallgatott a csendbe.
A golyóálló, hangszigetelt üvegeken semmi zaj nem hallatszott be, se ki a folyosóról. Az épület racionálisan volt tervezve, az emeletek szélén körfolyosó, melyből a középpont felé nyíltak a helyiségek. Átfutotta a táblát: Technikai tároló szint. Keze a sokkoló pisztolyának övtokján óvatosan pihent meg. A szabályzatnak megfelelően jobbra kezde meg az őrjáratot.
Nobuta már 4. éve dolgozott az Okyshi biztonsági őreként és ebből 2. éve éjjeli járőrként, mely azzal a kiváltsággal járt, hogy biztonsági kártyája az épület minden zugát szabaddá tette neki. Bárhova mehetett az épületben vele, csak el kellett húznia a szenzor előtt és az kikapcsolta a szintet pásztázó elektromos szemek százait, hogy amikor végzett újabb elhúzással visszaállítsa azoknak a könnytelen retináknak az éber figyelmét. Hiába az érzékeny technika, az emberi erő helyettesíthetlen. Sosem lehetett tudni, ki miképpen játszhatja ki őket, valami ügyes, új felesztésű szerkezettel, hogy megszerezze a cég fejlesztéseit, titkait, könyvelését, munkatársainak, kutatóinak adatait, melyek értékesebbek voltak még a részvényeknél is. Nagyon jól tudta, hogy az adattolvajok a legjobb és legkifinomultabb módszerekkel dolgoznak.
Cipőjében nesztelenül lépdelt a folyosó szőnyegén. Speciális fejlesztés volt ez is, mint minden eszköze, a talpa nem gumi vagy bőr volt, hanem pár milliméteres szilikonszőrszálak millióiból állt, így a bejárati márványpadlón sem hallatott a legkisebb neszt sem, még ha futott, akkor sem. Minden őrnek ilyen volt rendszeresítve. Az éjszakai biztonsági őröknek viszont volt egy speciális eszközük, ami többieknek nem. Alkarra erősíthető terminál, mely tartalmazta az épület minden adatát, térképét. Szükségük is volt erre, hisz ki tudta volna megjegyezni egy ekkora toronyház minden termének zegét-zugát.
Fiatal korában programozónak tanult, melyet ehhez a munkához is hasznosan tudott felhasználni és elektronikai tervező szakmája is igen jól jött. Hosszú hónapokat dolgozott szabadidejében azon a speciális módosításon, mellyel észrevétlenül alakította át a terminálját, hogy még hatékonyabb legyen és még jobban megfeleljen a feladatnak. Nem szerette ezt a munkát, nem szerette Japánt sem. Túl kötöttnek érezte a társadalmat és a szokásokat, ki szeretett volna törni, olyan helyen gondtalanul élni, ahol sosincs tél és az eső csak ritkán esik, szerette a napfényt és a meleget, valamint gyengéje volt a csinos szebbik nem.
Az emelet 317-es szobájához ért, a terminál időkijelzője átfordult 23.19-re. Kártyáját az ajtó szenzora elé tette és a zár halk kattanással oldott. Benyitott. Ablaktalan helyiség volt, sötét.
A szerverek halk zúgása hallatszott csak. Körbenézett, éjjellátó fejresimuló szemüvege a zöld árnyalataiban rajzolta ki a szobát. Odalépett a technikai szerverhez, amit egy fiatal fejlesztő programozó mutatott neki, még amikor nappali szolgálatos volt. A srác nagy tehetség volt és már leigazolt egy másik céghez. A zsebébe nyúlt és terminálját rákötötte a szerverre. 20 másodperc volt csak az egész, amíg áttöltötte bele a kb. 25 terabájtnyi adatot, melyek a cég legfontosabbjai voltak. Tudta, hogy most már nincs visszaút, a szerver rögzítette az adattranszfert és valószínűleg valahol már vörös fényekkel és éles hangjelzéssel figyelmeztetett valakiket az illetéktelen behatolásra. Kihúzta a kábelt. 23.19.23 volt az idő. Kilépett a folyosóra és a kis papírtámasztékot elvéve hagyta, hogy az ajtó bezáródjon és a zár reteszeljen. Egyenesen a szemben levő ablakhoz lépett, zsebéből a megbízói által adott összerágott rágógumi méretű plasztiktöltet gömböket vett elő és gondosan a hatalmas üvegtábla széleihez ragasztotta a 4 éve megbeszéltek szerint, majd oldalra lépett.
Az idő 23.19.57-re ugrott, egy pillanatra átsuhant az agyán a gondolat, hogy mi lesz ha átverték és Mitsusaba nem tartja be ígéretét. Akkor őt életfogytiglanra ítélik ezért, vagy megöletik a szindikátus vezetői. Pedig semmire nem vágyott jobban, mint az életre és a szabadságra, meg persze jó időre és csinos lányokra.
Eljött a 23.20.00, a plasztikgömbök iszonyú robajjal zúzták ripityomra a golyóálló üveget és az egész üvegtábla darabokra hullva kezdett zuhanni a magasból a földre, pár szilánk esett csak be a folyosóra. A riasztó és a karján a terminál is azonnal vészszignálokat kezdett leadni. Kinézett és látta a kötélhágcsót, nekifutott és ugrott. Elkapta és ebben a pillanatban a hangtalan álcázott helikopter megindult felelé és a kötéllel együtt őt is felcsévélték a gépbe.
“Kérem kapcsolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a süllyedést Los Angeles repterére” - hangzott a gép hangszóróiból. Nobuta bekapcsolta az övét és hátradőlt, arcán halvány mosoly jelent meg. Legalább a japánokban meg lehet bízni...
