Budapest – Paks 115 kilométer. Egy napos szombat alkalmasnak tűnik, egy kellemes kiránduláshoz, főleg ha valaki érdeklődik is kicsit a tudományok, azon belül is az atomenergia misztikus és félt világa után. A paksi atomerőmű 1992 óta gyűjti az építésével és működtetésével kapcsolatos emlékeket, dokumentumokat. Idén március 7-én a gyűjteményt egy 2000 négyzetméteres, kifejezetten erre a célra átalakított raktárépületben helyezték el.
Ahhoz képest, hogy a fővárosban és a 6-os úton haladva is több helyen figyeltem fel a múzeumot népszerűsítő plakátra, a helyszínen gondot okozott a tájékozódás. A múzeumot nem jelzik irányítótáblák az erőmű körül, így a „Látogató Központ” feliratút követtem. Mint a főkapunál kiderült rosszul, mert a múzeum raktárépülete a komplexum északi részében van. A főbejárati őrök, akik komoly maroklőfegyvert és fémdetektort viseltek. A fémdetektoros beléptető árnyékából elmagyarázták, hogy melyik a helyes kapu a múzeumhoz.
A megfelelő kapunál egy nagyon kedves őrhölgy felvette az adataimat. Az erőmű szigorúan őrzött terület, ha eddig nem jöttünk rá. Az adatfelvétel után közölte, hogy hamarosan jönnek értem. Először nem értettem, de pár perc múlva megérkezett egy autó amivel egy kedves hölgy a múzeum restaurátora érkezett, ő fegyvertelennek tűnt. Gondolom ez rendhagyó gyakorlat, a szombat déli időpont szerepet játszhatott abban, hogy nem gyalog kellett bemenni. Tekintettel a 30 fok fölötti hőmérsékletre, nagyon örültem a klímás autónak és bevallom egy pillanatra gazdag ország polgárának éreztem magam. A múzeum szombaton 13.00 óráig van nyitva, érkezésemkor csak én és a restaurátor hölgy voltunk az épületben, de egy atomerőműben, tömegvonzás alapon talán, megjelent még kb. 5 látogató.
A 2012. március 7-én megnyitott múzeum 5 főnek ad munkát. Látogatói főleg iskolai csoportok, bár a weboldalon kutatási időpont is meg van adva. A felújított raktárépületben már több mint 7000 látogató járt. A múzeum megtekintése díjmentes.
Az előtérben interaktív számítógépek segítik az érkezőket, hogy jobban beleélhessék magukat abba, hogy hol is vannak. A galériás bemutatótér berendezése ipari jellegű, a látogató úgy érzi, hogy valóban egy üzemben van, szinte facsarja az orrunkat a maghasadás szaga. A tárlat végigjárásának sorrendjét a padlóra ragasztott nyilacskákkal segíti az intézmény. A gyűjteménynek sok darabja van, melyek egészen monumentális méretűek. Mint, pl. reaktorcsavarbehajtó-gép melyeknek üzemeltetéséhez 7 ember kell. A nukleáris üzem során keletkező szennyezett anyagoknak a kezelése is be van mutatva. Egy bézs színű présgép formájában mely egy fekete hordóba gyűri a primerkörben dolgozók ruháit, némi aprítás után. A 400kV-os három ember méretű kapcsoló mellett állva jól érezhető törékenységünk. Ki vannak állítva a 2003-as üzemzavar idején használt eszközök, pl. a sugárvédőpajzs is mely a közvetlen veszélyben dolgozókat védte. A vezérlőterem régi berendezései is helyet kaptak, ahogyan a gyakorlószimulátor is. Minden területnek saját munkaruházata is van, ezek is ki vannak állítva, a takarítónéni otthonka jellegű köpenye, és a hő- és gázvédelmi szkafanderekkel együtt. Mindkét ruházat elrettentő, az előbbi a tartalma miatt, az utóbbiak a külsejük miatt.
A galérián tekinthetünk meg olyan speciális gépeket melyeket az atomerőműhöz magyar kutatóintézetek vagy egyetemek fejlesztettek ki. Sajnos részecskefizikai ismeretek nélkül, értelmezhetetlen, hogy vajon melyik gép mire jó. A látogatási útvonal és a galéria végén kedves természetfotókkal igyekeznek a látogatókban elmélyíteni az üzenetet, hogy az atomerőmű környezetbarát.
A múzeum megtekintésére szánjunk legalább másfél órát, és a Geiger Müller számlálók megvizsgálása után hazafelé együnk meg egy jó dunai halászlevet a parti éttermek valamelyikében.
